Blog bezáró

2011.08.31. 15:16

A Liguori Szent Alfonz csoport megszűnt, mert a Keresztény Férfiak Társasága ezévi lelkigyakorlatán beolvadt a szombathelyi csapatba. Ezentúl egyszerűen Keresztény Férfiak Társaságaként fog működni. A legjobbakat!

Még egy bécsi összejövetelen beszélgettünk róla, hogy milyen a keresztény férfi virtusa? A Férfisátrasok kelevézt hajítanak, íjjászkodnak, versengenek. Mi, KFT-sek mit csináljunk?

Nem állapodtunk meg semmiben, bár egy el Camino zarándokút férfias virtus lenne. Vagy egy mariacelli is.

Igazi virtus lenne még kiállni a társadalom peremén élők érdekében. Alkoholistákat, hajléktalanokat felkarolni. Ezek többsége amúgy is férfi. Kiállni a gyengékért.

Keresztény virtus lenne a vértanúság. Ahogy Kolbe atyával történt, amikor a II. Világháború alatt koncentrációs táborba került. Egyszer kegyetlenül elverték, mert rózsafűzért találtak nála, és a kérdésre, hogy hisz-e benne, igennel válaszolt. Végül életét adta egy lengyel családapáért. Éhenhalt helyette, mikor egy sikeres szökés után megtizedelték a barakk létszámát.

Egyelőre ennyi a virtusról. :)

A Férfisátor Máriarádiós műsorában hallottam, immár többedszer, hogy közösséget kell alapítani. Ott úgy hangzott el, hogy férfiközösséget, én is ezt tárgyalom, de amit most leírok, azt lehet más közösségben is használni. Varrókör, focizás, kirándulás, stb.

A közösség azért jó, mert összejöhetünk olyan emberekkel, akiknek hasonló az érdeklődése, tudjuk egymást meghallgatni, megérteni, odafigyelni (és ez csodás, mikor működik!), megerősíteni. Jó, amikor kételyek gyötyörnek egy fontos kérdésben, és akkor jóbarátok megtámogatnak, vagy éppen ellenkezőleg, lebeszélnek egy őrült dologról.

Ahhoz, hogy egy közösség jól működjön, minimum a következő kell: mindenki merjen megnyílni a másik előtt. Merje elmondani a történetét, le merje vetni az álarcait. Bizalom kell elsősorban. Ehhez az kell, hogy (második feltétel) ami a közösségben elhangzik, az maradjon is ott. Titoktartás. Végül mindenki (harmadik feltétel) készségesen hallgassa meg a másikat. Hogy ez nyaralási képek nézegetése, vagy férfigondok elpanaszolása közben történik, az teljesen mindegy.

Mit és hogyan tegyen, aki közösséget akar létrehozni?

Na ez már a neheze. Legalább egy embert meg kell nyernie, aki akkor is hajlandó eljönni az alkalmakra, ha csak ketten vannak. Két ember már magközösség, ehhez lehet hívni többeket. És akkor is elműködhet, ha hosszú ideig nem mutatkozik több érdeklődő.

Az ismerősök közt kell elkezdeni a közösség szervezését. Ártatlanul megemlíteni, hogy szervezek egy közösséget férfiaknak (pl.) ahol odafigyelünk egymásra, és kicsit férfidolgokkal foglalkozunk. Megerősítés, iránymutatás az életben, különösen ebben a modern, emancipált világban kell ez, szerintem. Tehát fontos, hogy értelmesen, egyszerűen el tudjam mondani, mit akarok, miért akarom?

Alázat és önérzet. Mindkettő kelleni fog. Sokan mondják azt, hogy nem érnek rá, más dolguk van, stb. Ezt alázatosan el kell hordozni, lebegjen előttünk a cél, hogy mit is akarunk, s azért némi kényelmetlenséget el vagyunk hajlandók tűrni. (Hívőknek írom: ima! Sok. S ne csak mi, kérjünk erre másokat is. Sokkal könnyebb kitartani, ha tudjuk, Isten a mi oldalunkon áll. Meg is fogjuk tapasztalni, hogy Ő vezetni fog.)

Keményebb dolog azokat elhordozni, akik mondják, hogy jönnek, de mégsem teszik. Egy paptól hallottam azt (ez még nekem is új), hogy az összejövetel napján körbe kell telefonálni azokat, akik a meghívásra pozitívan reagáltak, hogy akkor jönnek-e? Számíthatunk-e rájuk. Ilyen személyes megkeresésre kevesen mondanak nemet. Én pár nappal az esemény előtt sms-t küldök, aztán aznap megy a telefonhívás.

Aki megbízhatatlan, többször ígéri, hogy jön, és mégsem, azt onnantól nem kell komolyan venni. Ehhez kell az önérzet. A közösség nélküle is jól fog működni, a továbbiakban nem hívjuk el.

Mint közösségvezetőknek, az a dolgunk leginkább, hogy mindenki jól érezze magát az összejövetelen. Dicsérni mindig jó stratégia! Mindenki elmondhassa amit akar, ha nem megy, mert pl. kevés az idő, legyen megígérve, hogy legközelebb kerítünk az elmaradtakra időt. Ha van egy központi téma, pl. a házasság, akkor szelíden ügyelni kell, hogy nagyon ne terelődjön másra a beszélgetés. Ha már nagyon másról szól, akkor finoman jelezni kell, hogy vissza kell térni a tárgyra. Egyébként a legjobb a fontos döntéseket közösen meghozni, mert akkor azt mindenki a sajátjának fogja érezni. (Pl. valaki kikotyogta a közösségben elhangzottakat. Ki kell-e őt zárni, vagy sem?)

Most ennyi jutott az eszembe. Jó közösségszervezést!

 

 

 

Többször beszélgettünk róla, és mindig oda lyukadtunk ki, hogy nagyon fontos. A legtöbb szeretetet itt kapjuk. Sokszor a legfelelősségteljesebben itt kell helytállni. Az egyik legkomolyabb feladatunk. Rengeteg élmény és öröm forrása. Lelkünk gyökerei itt vannak.

Szándékosan olyan programokat szerveztünk eddig, hogy arra a gyerekeim el tudjanak jönni. Gyuri bácsinak már nagy gyermekei vannak (öt!), őket már nem lehet ezekbe bevonni.

Gyuri bácsi szerint a család adja életünk értelmét. Szerintem nem egészen, de majdnem. Mondjuk 80%-ban igen, de még ott az a 20%, ami már tisztán Istené. A 80%-on osztozik a család és Isten, de 20% tisztán az Úré.

Legnagyobb tanítómesterünk a szeretetben a párunk. Akármilyen veszekedős, házsártos is legyen, ha szeretni akarjuk, akkor nagyon sokat nőhetünk belül. S ezért élünk itt, a Földön, hogy lélekben növekedjünk.

Aki vezetni akar, itt megteheti. Meg kell tennie, főleg míg a gyerekek kicsik. Itt aztán kell felelősséget vállalni! Csak egyszer ne figyeljen apuka, és a gyerek máris a zebra közepén van, jó, ha el nem ütik!

Nehéz is családapának lenni.

Szolgálnunk kell a családunkat, jelen lenni velük, köztük. Ez is fontos.

Nagyjából ennyi gondolatra jutottunk a Szent Közösségről: a Családról.

Mivel találkoznál, ha közénk jönnél? Íme:

Az első, és a legfontosabb, ami miatt még ateistáknak is tudom ajánlani, hogy jöjjenek közénk: saját történeteink elmesélése. Ez indulhat úgy, hogy feltesszük a kérdést: Hogy vagy? S aztán mindenki elmeséli, mi történt vele azóta, hogy nem találkoztunk. Örömeit, bánatait, kétségeit. Nem oktatjuk ki, ez nagyon fontos! Ha nem akarja, nem kommentáljuk a hallottakat, elfogadjuk, hogy neki most az kellett, hogy kimondhassa mások előtt, amit kimondott. Olyanok előtt, akikben meg mer bízni; mert ami elhangzik, az köztünk marad, ez alapszabály. Aki ezt nem tudja betartani, vagy nem akarja, az nem való közénk.

De meg is beszélhetjük a felhozott témát. Mindenki, akinek van, elmondhatja a véleményét. Őszintén, lehetőleg tapintatosan. (Persze ezek elvek, azért ilyen tökéletesen nem mindig működik a közösség.)

Mindenki meghallgatja a többieket, és lehetőleg megosztja a saját történetét. Ez is fontos: nem csak meghallgatni (ami szép és nagy teljesítmény, főleg mai világunkban), de megosztani is. Levetni álarcainkat, megnyílni mások felé. De ez nem kényszer! Ha valakinek olyanja van, vagy még új, és idegen neki a közösség, el tudjuk fogadni, hogy ő most zárt marad felénk.

Ezután jön az ima. Először Szentírásolvasás, és a kapottak megosztása. (Hétlépéses módszerrel dolgozunk) Aztán közös ének, majd egymásért közbenjárás. Ezeket nem részletezem, akit érdekel, írja be ide kommentbe, neki leírom alaposabban is. Itt én (és nem a közösség, ők lehet, többet várnak el) annyit kérek minden érdeklődőtől, hogy csendben bírja ki, míg végzünk. De hozzá is szólhat, mint erre volt már példa. Jó kis beszélgetés lett belőle.

Ennyi. Nők nincsenek köztünk, ennek oka van: jó, sőt szükséges néha a férfiaknak kicsit magukban lenni. Állítólag akkor emberként tudnak viselkedni. Ha már nő is van, akkor előjön belőlük a hím. Természetesen, ha egy nőt érdekel, mit is csinálunk, akkor tarthatunk nyílt alkalmat, és jöhetnek feleségek, szülők, gyerekek (12 év alatt igazán fiúk se jöjjenek, még nem nekik való.)

Érdeklődni: eposzegy@gmail.com, nálam lehet.

Nápolyi családból származott, és felnőve kiváló ügyvéddé vált. Egy nagyon fontos, nagy összegről szóló perét azonban elvesztette, emiatt abbahagyta az ügyvédi pályát, és pappá szenteltette magát. (Persze elótte felkészült rá, tanult, és elmélyedt a hitben.)

Aktív volt papként is, szegényekkel törődött, oktatott, segített kisegítőket kiképezni a papok mellé. Nagyon tárgyilagosan prédikált, ezzel sok férfit meg tudott nyerni Krisztus ügyének.

Beteg lett, és gyógyulás közben szembesült azzal, hogy a hegyvidéki pásztorok mennyire el vannak hanyagolva a hit oktatása terén. Rendet alapított, melynek célja e hiányosság pótlása volt. A rend neve: Redemptonisták. Nehéz volt az indulás, sok akadályt kellett legyőznie. Volt, mikor tulajdon rendtársai, kik akkora kiléptek a rendből, a gőg mintaképének prédikálták őt az emberek közt. De Szent Alfonz kitartott. Miután megkapták a pápai jóváhagyást, az újkor legnagyobb férfi szerzetévé fejlódött a Redemptonista rend. Nők számára szemlélődő rendet alapított, Redemptorisszák néven.

Nagyon modern, menedzserszemlélete volt Szent Alfonznak. Soha nem kész tervek alapján dolgozott, hanem általában végiggondolta, mit akar, aztán felmérte az aktuális igényeket, és ennek megfelelően cselekedett. Mikor pl. kiderült, hogy a rendtagok jórésze műveletlen, számtankönyvet, és nyelvtankönyvet szerkesztett nekik. Látta, hogy a hívei szeretnek énekelni, ezért népi dallamokhoz szöveget írt, illetve maga is szerzett dallamokat. S a nép átvette ezeket!

Erkölcstani könyvet írt, mert fontosnak tartotta, hogy missziós munkatársai képzett lelkipásztorok legyenek. A meglévő könyvekkel viszont elégedetlen volt. Munkáját sokáig használta az Egyház, olyan jól sikerült.

Voltak más munkái is,melyek akkoriban nagyon keresetté váltak. Könyveket adott ki, rendet vezetett (egyre növekvőt) és népmissziókat tartott, lelkigyakorlatokat vezetett. Minden percet Jézusnak adott, s ezt fogadalommal erősítette meg.

Püspökké is kinevezték, s tizenhárom évig ténykedett püspökként. Köszvény is megtámadta, ekkor lett olyan hajlott hátú öregember, mint ahogyan őt sokszor ábrázolják.

Élete végéig segített embertársainak, tanácsokat adott, lelkileg vezette őket.

Kilnecvenegy éves korában halt meg.

Mit is akarunk mi, alfonziták?

Először le kell írnom, hogy a Szent Alfonz csapat a második a Keresztény Férfiak Társasága közösség hálózatban. Még az elején vagyunk a hálózatépítésnek, de a kezdőnek a legjobb, mert bármi lehet belőle. Mi Kőszegen ténykedünk, de Szombathelyen már van egy csapat, melynek korábban tagja is voltam. Aztán jött az ihlet egy ismerősön keresztül, hogy kéne ilyen Kőszegre is, és lett. Isten megadta.

A Keresztény Férfiak Társasága (és így az Alfonz csapat is) a keresztény hitet akarja megélni, és kivinni, elsősorban a férfiak közé. Lelkeket szeretnénk menteni Jézusnak. Emellett fontosnak tartjuk, hogy erősítsük a családokat, leginkább a tagok családjait, de rendezvényeink által másokhoz is el akarunk jutni.

Végül fontos, hogy élhető mintát adjunk egymásnak, és minden érdeklődőnek arról, hogyan is kell manapság, az emancipáció korában férfiként élni. Egyben keressük is ennek a módját, vagyis készek vagyunk tanulni, beszélgetni erről másokkal.

Röviden ennyi. Kérünk támogató imákat, támogató gondolatokat, minden szellemi segítséget örömmel veszünk.

Májusban megtartottuk a második akciónkat: szalonnasütést óvodásoknak,illetve kísérő szüleiknek.

Azt már megtanultam, hogy a plakátolás nem sokat ér, azok jönnek leginkább el, akiket személyesen meghívok. (Sajnos egyedül, mivel Gyuri bácsi csak hétvégén van itthon, különben Bécsben dolgozik. Per pillanat ketten alkotjuk a közösségünk aktív magját, a többiek csak olyan tingilingik, számítani nem igazán lehet rájuk - gondolom még nem hatotta át őket az ügy (kibontani a férfilét lehetőségeit, és megtenni kötelességeit)szépsége.)

Ezúttal a lebonyolítás is rám várt, mert Gyuri bácsi családi programon volt, és a család az első, ez nem is lehet vitás.

Izgultam, még soha nem szerveztem meg semmilyen eseményt, nem is bonyolítottam le, ráadásul egyedül...

Nem voltunk sokan, két ismerős jött el, kicsi gyermekeiket hozva. A szalonnasütés

remekül sikerült (itt köszönöm meg szüleimnek, hogy biztosították a helyszínt nekünk.) Botond és Péter rendkívül kultúráltan, jóindulatúlag állt a kis eseményünkhöz. Segítettek, kérés nélkül a lebonyolításban - székek és asztalok kicipelése, majd a végén vissza, tűz gyújtása, eloltása, gyerekek irányítása, stb.) Ritka érett partenereim voltak.

A hangulat jó volt, beszélgettünk mindenféléről, katonaságtól kezdve feleségeink számunkra furcsa dolgairól. (pl. Egyikük nekiáll otthon takarítani. Férje megkérdi: segítsen-e? "Nem kell", jön a válasz. Férj tévézik, abban a tudatban, hogy ő megtette a magáét. Asszonyka egy idő múlva kiborul, hogy mindent neki kell csinálni, ez így nincsen rendjén, stb. Ki érti ezt?)

Vagy ki gondolta volna, hogy a mákostésztára tett plusz mák és cukor micsoda segítő erőket szabadít fel a bevonult katonák közt? Péter volt szakács, ezt ő mesélte, mint ahogy azt is, hogy milyen ételt adott akkor, amikor senki nem volt hajlandó menni mosogatni hozzá. Lett segítsége rögtön! Elvégre senki sem szereti, ha zsíros vizet kell ennie húsleves helyett.

Hazafelé Botond örvendeztetett meg egy apró szívességgel, ami akkor nekem sokat jelentett. Tolta a biciklimet, így én a nyakamba tudtam venni a fiamat. Mivel keveset tudok velük lenni (én is külföldön dolgozom, és csak két hetente járok haza), ez akkor nekem nagyon  jól esett. Tudtam játszani egy keveset a Bálintommal.

Ennyi; jó volt, szép volt, őszre megint van tervünk.

Az első szerelem, első randi, első barátság, első munkahely. Mind mély nyomot hagy.

Hát a mi Alfonz csapatunknak is megvolt idén februárban az első megmozdulása. Szánkóversenyt hirdettünk. De nem volt hó. Mindegy, gondoltunk erre is, alternatívaként megjelöltük a focit. Igen, de téli hidegben ki szeret focizni?

A végén nem jött senki, és hárman mentünk a Verbita rend pályájára(beengedtek a rendházmelletti focipályára).Sudár Gyuri bácsi, Bence fiam, és én. Rúgtuk a bőrt, védtük a kaput, futkároztunk. Gyuri bácsi is, én is azon voltunk, hogy Bence (aki Máté is) jól érezze magát. Azt hiszem, ez sikerült. Főleg, hogy a végén a győztesek díját egyedül zsebelhette be: két tábla csokit!

Élveztem ezt az akciót, jól éreztem magam alatta, s azzal a reménnyel jöttem el róla, hogy legközelebb profibbak leszünk, és nagyobb sikerünk lesz.

 

Valamikor úgy gondoltam, hogy nekem kell otthon a főnöknek lennem. Olvastam egyházam (katolikus vagyok) tanítását, amely arról szólt, hogy férfi és nő egymás mellé van rendelve. "Ez hamis!", háborodtam fel. "A Biblia azt írja, hogy a nő a férfi alá van rendelve."

Úgy éreztem, megfosztanak valami fontostól, és nem adnak cserébe semmit. (Korábban ugyanezt éreztem, amikor az emancipációval találkoztam, és az ezzel megegyező tant tanított.)

Aztán jött a férfiközösség, a Keresztény Férfiak Társasága. Itt vezető lehettem, ma én szervezem a Liguori Szent Alfonz csapatot Kőszegen. És már nem fáj az emancipáció. Jó megint férfinak lenni.

Történetünkről akarok itt írni, mindarról amit megtettünk, amit tervezünk, és ami történt velünk. Hátha irányt mutat és erőt ad másoknak ez a kis krónika.

Zoli