A Férfisátor Máriarádiós műsorában hallottam, immár többedszer, hogy közösséget kell alapítani. Ott úgy hangzott el, hogy férfiközösséget, én is ezt tárgyalom, de amit most leírok, azt lehet más közösségben is használni. Varrókör, focizás, kirándulás, stb.

A közösség azért jó, mert összejöhetünk olyan emberekkel, akiknek hasonló az érdeklődése, tudjuk egymást meghallgatni, megérteni, odafigyelni (és ez csodás, mikor működik!), megerősíteni. Jó, amikor kételyek gyötyörnek egy fontos kérdésben, és akkor jóbarátok megtámogatnak, vagy éppen ellenkezőleg, lebeszélnek egy őrült dologról.

Ahhoz, hogy egy közösség jól működjön, minimum a következő kell: mindenki merjen megnyílni a másik előtt. Merje elmondani a történetét, le merje vetni az álarcait. Bizalom kell elsősorban. Ehhez az kell, hogy (második feltétel) ami a közösségben elhangzik, az maradjon is ott. Titoktartás. Végül mindenki (harmadik feltétel) készségesen hallgassa meg a másikat. Hogy ez nyaralási képek nézegetése, vagy férfigondok elpanaszolása közben történik, az teljesen mindegy.

Mit és hogyan tegyen, aki közösséget akar létrehozni?

Na ez már a neheze. Legalább egy embert meg kell nyernie, aki akkor is hajlandó eljönni az alkalmakra, ha csak ketten vannak. Két ember már magközösség, ehhez lehet hívni többeket. És akkor is elműködhet, ha hosszú ideig nem mutatkozik több érdeklődő.

Az ismerősök közt kell elkezdeni a közösség szervezését. Ártatlanul megemlíteni, hogy szervezek egy közösséget férfiaknak (pl.) ahol odafigyelünk egymásra, és kicsit férfidolgokkal foglalkozunk. Megerősítés, iránymutatás az életben, különösen ebben a modern, emancipált világban kell ez, szerintem. Tehát fontos, hogy értelmesen, egyszerűen el tudjam mondani, mit akarok, miért akarom?

Alázat és önérzet. Mindkettő kelleni fog. Sokan mondják azt, hogy nem érnek rá, más dolguk van, stb. Ezt alázatosan el kell hordozni, lebegjen előttünk a cél, hogy mit is akarunk, s azért némi kényelmetlenséget el vagyunk hajlandók tűrni. (Hívőknek írom: ima! Sok. S ne csak mi, kérjünk erre másokat is. Sokkal könnyebb kitartani, ha tudjuk, Isten a mi oldalunkon áll. Meg is fogjuk tapasztalni, hogy Ő vezetni fog.)

Keményebb dolog azokat elhordozni, akik mondják, hogy jönnek, de mégsem teszik. Egy paptól hallottam azt (ez még nekem is új), hogy az összejövetel napján körbe kell telefonálni azokat, akik a meghívásra pozitívan reagáltak, hogy akkor jönnek-e? Számíthatunk-e rájuk. Ilyen személyes megkeresésre kevesen mondanak nemet. Én pár nappal az esemény előtt sms-t küldök, aztán aznap megy a telefonhívás.

Aki megbízhatatlan, többször ígéri, hogy jön, és mégsem, azt onnantól nem kell komolyan venni. Ehhez kell az önérzet. A közösség nélküle is jól fog működni, a továbbiakban nem hívjuk el.

Mint közösségvezetőknek, az a dolgunk leginkább, hogy mindenki jól érezze magát az összejövetelen. Dicsérni mindig jó stratégia! Mindenki elmondhassa amit akar, ha nem megy, mert pl. kevés az idő, legyen megígérve, hogy legközelebb kerítünk az elmaradtakra időt. Ha van egy központi téma, pl. a házasság, akkor szelíden ügyelni kell, hogy nagyon ne terelődjön másra a beszélgetés. Ha már nagyon másról szól, akkor finoman jelezni kell, hogy vissza kell térni a tárgyra. Egyébként a legjobb a fontos döntéseket közösen meghozni, mert akkor azt mindenki a sajátjának fogja érezni. (Pl. valaki kikotyogta a közösségben elhangzottakat. Ki kell-e őt zárni, vagy sem?)

Most ennyi jutott az eszembe. Jó közösségszervezést!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.